|
Vám- és Pénzügyőrség által kiadott elektronikus nyomtatványok
Tisztelt Ügyfeleink!
A Vám- és Pénzügyőrség által kiadott elektronikus nyomtatványok egységes kitöltéséhez az ABEV általános nyomtatványkitöltő program előzetes telepítése
szükséges - melynek aktuális változata biztosítja, hogy a titkosítás során rossz címzés ne kerülhessen a borítékra - az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési
Hivatal hivatalos honlapjáról (www.apeh.hu) tölthető le.
Kérjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy a bevallások kitöltése előtt mindig frissítsék a kitöltő programot az APEH honlapjáról, valamint a nyomtatványokat a
VPOP honlapjáról! A frissítések elvégzésével Önök is hozzájárulnak a bevallások megfelelő helyre történő beérkezéséhez, illetve a hibátlan bevallások
benyújtásához. A VPOP az év folyamán folyamatosan fejleszti elektronikus nyomtatványait azért, hogy azok, az Önök számára minél jobban és egyszerűbben
használhatóak legyenek.
Együttműködésüket köszönjük.
Elektronikus Vám Portál (eVP)
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, valamint a
38/2007. (XII.29.) PM-MeHVM együttes rendelet 5. § 2) és 4) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével, 2008. július 1-jétől az Elektronikus Vám Portál (eVP)
keretében lehetőséget biztosítunk a Vám- és Pénzügyőrség részére Ügyfélkapun benyújtott elektronikus bevallások, visszaigénylések és egyéb adatszolgáltatások
vonatkozásában a következő tevékenységekre:
- Ügyfélkapun benyújtott elektronikus nyomtatványok letöltése és megtekintése,
- Ügyfélkapun benyújtott elektronikus adóbevallások és adó-visszaigénylések tekintetében az adózó (cég) együttes képviselete miatt szükséges együttes jóváhagyás végrehajtása,
- Adózó (cég) együttes képviselete miatt szükséges együttes jóváhagyói jogosultságok adminisztrálása (az adminisztrátori jogosultság az R01. számú regisztrációs adatlappal kérhető),
- Egyéb szolgáltatások elérése.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a portál egyes oldalainak megtekintéséhez meglévő Ügyfélkapu jogosultság, illetve a Vám- és Pénzügyőrség Egységes Ügyfél
Címtára (EÜC) tekintetében előzetes ügyfél regisztráció szükséges. Az EÜC regisztráció az R01 és R03 számú nyomtatványok kitöltésével, és a gazdálkodó
székhelye (természetes személy esetén lakóhelye) szerinti illetékes VP Regionális Ellenőrzési Központ részére történő megküldésével lehetséges.
A portál alkalmazásról készített felhasználói segédlet megtalálható a Vám- és Pénzügyőrség honlapján.
- Környezetvédelmi termékdíj (KT08)
- Jövedéki- és energiaadó elektronikus bevallások, szőlőbor elszámolások és jövedéki adatszolgáltatások
- Letölthető nyomtatványok és kitöltési útmutatók
- Ügyfélregisztráció menete
- A nyomtatványok kitöltéséhez szükséges ABEV - beállítások
1. Környezetvédelmi termékdíj
Új szabályok a környezetvédelmi termékdíj mentességi kérelmekre vonatkozóan
Tisztelt Ügyfeleink!
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet 2008. január 1-jén életbe lépő változásai érintették a mentességi kérelmek benyújtásának feltételeit is. A Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a következő évi mentességi kérelmek benyújtásának feltétele a kérelem benyújtását megelőző évi bevallási kötelezettségek teljesítése, amennyiben a kötelezett bevallás benyújtására egyébként köteles volt. A tavalyi évi kötelezettségek teljesítéséről szóló igazolásokat a vámhatóság nem állítja ki, tekintettel arra, hogy csak 2008. január 1-től rendelkezik a bevallások feldolgozására vonatkozó hatáskörrel. A 2007. évben bevallás benyújtására kötelezettek a teljesített kötelezettségre vonatkozó igazolással kapcsolatban a zöldhatóságnál tájékozódhatnak.
VPOP Vámigazgatóság
Tisztelt Ügyfeleink!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a hatályos jogszabályokban foglalt illetékességi szabályokra figyelemmel a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) nem jogosult a VPID szám, EÜC regisztráció (R01-04) kérelmek és a KT08 formanyomtatványok feldolgozására, ezért kérjük, hogy azokat az alábbi táblázatban szereplő, a székhely szerint illetékes szervek, Regionális Ellenőrzési Központok részére nyújtsák be, illetőleg a benyújtott kérelmekkel kapcsolatos felvilágosítás kérésükkel is ezen szervekhez szíveskedjenek fordulni!
| Regionális Ellenőrzési Központ |
Elérhetőség |
| VP Regionális Ellenőrzési Központ Kecskemét
Bács Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye |
6000 Kecskemét, Kurucz körút 14. |
| VP Regionális Ellenőrzési Központ Pécs Baranya megye, Somogy megye és Tolna megye |
7621 Pécs, Megyeri út 26. |
| VP Regionális Ellenőrzési Központ Nyíregyháza
Jász Nagykun Szolnok megye, Hajdú Bihar megye és Szabolcs Szatmár Bereg megye |
4400 Nyíregyháza, Luther u. 3. |
| VP Regionális Ellenőrzési Központ Miskolc
Heves megye, Nógrád megye és Borsod Abaúj Zemplén megye |
3530 Miskolc, Széchenyi u. 10. |
| VP Regionális Ellenőrzési Központ Székesfehérvár
Veszprém megye, Fejér megye és Komárom Esztergom megye |
8000 Székesfehérvár, Horváth u. 16-18. |
| VP Regionális Ellenőrzési Központ Budapest
Budapest és Pest megye |
1135 Budapest, Frangepán u. 87. |
| VP Regionális Ellenőrzési Központ Győr
Győr Moson Sopron megye, Vas megye és Zala megye |
9023 Győr, Eszperantó u. 38. |
Megértésüket köszönjük!
VPOP Vámigazgatósága
Figyelem! Új Önellenőrzés 2003-2007. nyomtatvány
(Letölthető a lap alján található "3. Letölthető nyomtatványok és kitöltési útmutató" című táblázatban.)
| Számlaszám |
Megnevezés |
Számlajel |
IBAN |
| 10032000-01037454 - 00000000 |
VPOP környezetvédelmi termékdíj adóbevételi számla |
20 |
HU18 |
| 10032000-01037447 - 00000000 |
VPOP Környezetvédelmi termékdíj adóbírság, kamat és pótlék bevételi számla |
21 |
HU98 |
Tájékoztató a környezetvédelmi termékdíjhoz kapcsolódó egyes feladatokról (pdf)
Példatár
Jogi iránymutatások, tájékoztatók
A környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó hatályos jogszabályok
ABEV nyomtatványok XML szerkezete
KT08 formanyomtatvány XML struktúrája
Gyakran ismételt kérdések (GYIK)
2. E-JÖVEDÉK
jövedéki- és energiaadó elektronikus bevallások és szőlőbor elszámolások
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2007. július 1-jétől lehetőség nyílik a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben meghatározott elektronikus ügyintézés keretében a jövedéki- és energiaadó bevallásának elektronikus benyújtására.
Tájékoztatók:
3. Letölthető nyomtatványok és kitöltési útmutatók
| Letölthető file: |
Verzió: |
Program leírása: |
R01 (ZIP)
R01 (EXE) |
Verzió 1.5
2008.06.19
|
Bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz |
| R02 (ZIP) |
Verzió 1.0
2007.06.22
|
Bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő meghatalmazás visszavonásáról |
| R03 (ZIP) |
Verzió 1.0
2007.06.22
|
Bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő együttes jóváhagyás jog érvényesítéséről |
| R04 (ZIP) |
Verzió 1.0
2007.06.22
|
Bejelentés és regisztrációs adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő együttes jóváhagyási jog visszavonásáról |
| Tájékoztató |
- |
R01-04 regisztrációra vonatkozó tájékoztató |
| J01 (ZIP) |
Verzió 1.1
2007.07.17
|
Bevallás a dohánygyártmányok után fizetendő, illetve visszaigényelhető jövedéki adó és általános forgalmi adó összegéről, valamint az önellenőrzéssel történő helyesbítésről |
| J01_kiut (PDF) |
Verzió 1.2
2008.03.05
|
Kitöltési útmutató a J01 nyomtatványhoz |
J02 (ZIP)
J02 (EXE) |
Verzió 1.2
2008.03.07 |
Bevallás az ásványolaj, az alkoholtermék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék után fizetendő, illetve visszaigényelhető jövedéki adó összegéről, valamint az önellenőrzéssel történő helyesbítésről |
| J02_kiut (PDF) |
Verzió 1.2
2008.03.07
|
Kitöltési útmutató a J02 nyomtatványhoz |
| J03 (ZIP) |
Verzió 2.0
2008.02.08
|
Havi bevallás a fizetendő, illetve visszaigényelhető energiaadóról, valamint az önellenőrzéssel történő helyesbítésről |
| J03_kiut (PDF) |
Verzió 2.0
2008.02.13
|
Kitöltési útmutató a J03 nyomtatványhoz |
J04 (ZIP)
J04 (EXE) |
Verzió 2.1
2008.07.09
|
Bevallás a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után visszaigényelhető jövedéki adó összegéről, valamint az önellenőrzéssel történő helyesbítésről |
| J04_kiut (PDF) |
Verzió 2.1
2008.07.09
|
Kitöltési útmutató a J04 nyomtatványhoz |
| J05 (ZIP) |
Verzió 1.0
2007.11.27
|
Elszámolás a szőlő- és a borászati termékkészletek alakulásáról |
| J05_kiut (PDF) |
Verzió 1.0
2007.11.21
|
Kitöltési útmutató a J05 nyomtatványhoz |
J06 (ZIP)
J06 (EXE)
|
Verzió 1.0
2008.04.08
|
Keretengdélyes elszámolás |
| J06_kiut (PDF) |
Verzió 1.0
2008.04.08
|
Kitöltési útmutató a J06 nyomtatványhoz |
J07 EXE
J07 ZIP
|
Verzió 1.0
2008.06.01
|
"Bejelentés EAN (GTIN) szám törzsadat változásról, valamint VP termékazonosító-szám igénylésről és változásról" című, jövedéki vevőnyilvántartás adatszolgáltatással kapcsolatos J07 nyomtatvány telepítő
|
| J07_kiut (PDF) |
Verzió 1.0
2008.06.01
|
Kitöltési útmutató a J07 nyomtatványhoz
|
J08 (ZIP)
J08 (EXE)
|
Verzió 1.0
2008.06.18
|
"Bejelentés zárjegy felhasználásról" című, jövedéki vevőnyilvántartás adatszolgáltatással kapcsolatos J08 nyomtatvány telepítő |
| J08_kiut (PDF) |
Verzió 1.1
2008.07.02
|
Kitöltési útmutató a J08 nyomtatványhoz |
J09 (ZIP)
J09 (EXE)
|
Verzió 1.0
2008.04.09
|
Adatszolgáltatás a Vám- és Pénzügyőrség részére" című, jövedéki vevőnyilvántartás adatszolgáltatással kapcsolatos |
| J09_kiut (PDF) |
Verzió 1.0
2008.04.09
|
Kitöltési útmutató a J09 nyomtatványhoz |
KT08 (ZIP)
KT08 (EXE) |
Verzió 1.6
2008.07.07
|
Környezetvédelmi termékdíj bejelentés/bevallás/kérelem 2008. |
| KT08_kiut (PDF) |
Verzió 1.3
2008.02.08
|
Kitöltési útmutató a KT08 nyomtatványhoz |
| Önellenőrzés (DOC) |
2008.05.21. |
Környezetvédelmi termékdíj önellenőrzési lapok 2003-2007. |
| Önellenőrzés_kiut (PDF) |
- |
Kitöltési útmutató a Környezetvédelmi termékdíj önellenőrzési lapokhoz |
| Pótbevallás (XLS) |
- |
Környezetvédelmi termékdíj pótbevallás 2003-2007. |
| Pótbevallás_kiut (PDF) |
- |
Kitöltési útmutató a Környezetvédelmi termékdíj pótbevallás 2003-2007.-hez |
|